Egy varázslatos éjszaka kellős közepén lementem a konyhába, mert eszembe jutottak azok a hatalmas repceföldek, melyek mellett tízkilométereket suhantunk szombaton napnyugta előtt Kehidakustányból a Sághegy felé.
Belekanalaztam a konfitált sertésszív hűlő pecsenyzsírjába, ami a torkomat balzsamozva csorgott a gyomromba és adott gázfröccsöt, hogy ezt a cikket gyorsan lekörmöljem.
A repce konkrétan béláteresztést okoz, a béláteresztés pedig régóta mérhető és elég ideje fülöncsípték például az autoimmun betegségek hátterében ahhoz, hogy érthetetlen legyen, vajon miért nem jöttek eddig rá, hogy minek vagy miknek köszönhetjük az áteresztőbél-szindrómát vagyis a krónikus civilizációs betegségek tünetegyüttesét. Ám nemcsak a repceolaj, hanem komplett az összes növényi olaj béláteresztést okoz. Ezek a repceföldek pedig ott terpeszkedtek az út mellett, ahol meg kellett állnunk megmutatni a gyerekeknek a vadászó rókát. Perceken keresztül araszoltunk mellette és bámultuk, ahogy - cseppet sem zavartatva magát tőlünk - ráveti magát apró zsákmányára, melyet két roppantás után már le is nyelt. Szoptatós nőstény lehetett a méretes, lógó emlőit elnézve.
Ott van előttünk a nyilvánvaló válasz: az étkezési szokásaink okozzák a béláteresztést. Magyarul: az étkezési szokásaink okozzák pl. az autoimmun kisiklásokat.
Ha belemélyedünk a témába, akkor nem kell sokat várnunk a rádöbbenésre, hogy gyakorlatilag az összes krónikus civilizációs belgyógyászati és pszichiátriai betegség hátterében a béláteresztés és a vér-agy-gát áteresztésének problémája áll. A béláteresztés és az étkezési szokásaink közötti ok-okozati összefüggések egyértelműen igazolhatók egzakt laboratóriumi mérésekkel és a betegségek gyógyulási hajlamával.
Amennyiben egy krónikus belgyógyászati beteg - mondjuk elhízott, magas vérnyomásos, pre-diabéteszes, Crohn-beteg - bizonyos élelmiszereket nem fogyaszt és helyettük bizonyos, jól meghatározott más élelmiszereket fogyaszt a megfelelő mennyiségben és arányban, akkor egyszerűen meggyógyul magától. Eldobhatja a gyógyszereit. Regenerálódik a szervezete. Megszűnik a kiváltó ok és a szervezet csodálatos öngyógyító képessége érvényesül.
Egy világhírű magyar orvoscsoport már hosszú évekkel ezelőtt rájött, hogy mit kell enni és mit nem szabad ahhoz, hogy például hetek - de gyakran mindössze napok - alatt meggyógyuljon egy cukorbeteg, allergiás beteg, autoimmun beteg, magasvérnyomásos beteg ..., és sorolhatnám ezerszámra a dokumentált eseteket.
Miként történhet meg, hogy ez a gyógymód ennyire nehezen tör utat magának, ahelyett hogy robbanásszerűen terjedne?
Az éjjeli íróasztalom mellől azt súgom a mezőgazdasági területek tulajdonosainak, hogy minél előbb tervezzék meg az átállást az állattenyésztésre.
A nem túl távoli jövőben nem hatalmas búzatáblákra, napraforgó- és repceföldekre, krumpliföldekre, gyümölcsösökre lesz szükség az átalakuló tudatosság és kereslet miatt, hanem legelőkre. Hatalmas, friss vizű, kövér legelőkre, ahol pazar biodiverzitás közepette élnek a marhák, bivalyok, birkák, mangalicák és éghajlattól függően más vágóállatok. Erdőkre, amelyek vadaknak adnak otthont.
Amikor az ember rádöbben a kijózanító tényre, hogy könyörtelenül húsevő lény, így van megtervezve vagy legalábbis hús-zsír-belsőség összetételű táplálék feldolgozására és hasznosítására finomhangolta több millió év evolúció, akkor a szemébe kell néznie egy borjúnak.
Ez a pillanat sokunknak - például nekem is - megkerülhetetlen, szívszorító probléma. Amikor az ember szembesül önnön nem ragadozó, de vadász mivoltával, az egy meghatározó pillanat. Az ember eddig azt hitte magáról, hogy humánus lény, aki nem öl. Aztán ráébred a kellemetlen igazságra: vagy öl vagy meghal, de minimum megbetegszik.
Az indiánok ezt a dilemmát végtelen spirituális tudatossággal oldották fel, amikor az elejtett bölényeknek megadták a tiszteletet és megköszönték az áldozatát.
Ehhez hasonló erejű és a modern korra alkalmazott spirituális érettséggel kellene kezelnünk az állattenyésztést is. A tenyészállatokat, akiket eredendően hús-zsír-belsőség, mint egyetlen lehetséges egészséges tápanyagforrás előállítására hívunk életre, olyan körülmények között kellene tartanunk és végül leölnünk, hogy minden nap jóérzéssel és magabiztosan tudjunk a tükörbe nézni.
Ma az állattenyésztés és a vágóhidak korántsem foglalkoznak az állatok boldogságával, ami igazán táplálóvá varázsolja a húsukat - kiváltva ezzel az állatvédők, vegetáriánusok és minden jóérzésű ember jogos dühét. A stresszhormonokkal, gyógyszerekkel, vegyszerekkel, növényvédő szerekkel agyonterhelt húsnak kisebb a tápértéke és számos rizikótényezőt hordoz. A hatalmas, szélfútta mezőkön, tisztásokon legelésző marhák, bivalyok - akik csak a kötelező védőoltásokat kapják és egész évben szabadon kószálnak, párzanak - húsának biológiai értéke milyen lehet az agyonzsúfolt istállókban felhizlalt, agyongyógyszerezett, takarmányozott, majd brutálisan levágott marhák húsához képest?
A helyzet az, hogy gyanúsan a húsevésnek köszönhetjük, hogy növényevő majomból emberré érlelt bennünket az evolúció.
A nagymennyiségű és jó minőségű fehérje hatására megnőtt az agytérfogat, ami lehetővé tette a taktikai vadászatot és eszközhasználatot E kettő fejlesztett emberré minket az évmilliók során.
Mintegy tizenkétezer évvel ezelőtt valami hirtelen megváltozott. Az utolsó nagy jégkorszak levonulása után a vadbúza magja egyik évről a másikra megőrizte csíraképességét, ezért kialakult a mezőgazdaság és a nagymennyiségű gabonafogyasztás.
Ezzel párhuzamosan megindult a háziasítás és állattenyésztés, a következményes tejivással. A kenyérfogyasztással és tejtermékekkel kezdődtek az egészségügyi bajok.
Az ún. civilizációs betegségek a modern élelmiszeripar kialakulásával kilőttek az égig. Lerágott csont a civilizációs betegségek témája és mindenki beletörődött abba, hogy ezek minden mesterkedésünk ellenére gyógyíthatatlanok. Javítani, toldozni-foltozni persze lehet - erre alapul a komplett gyógyszeripar -, de meggyógyítani nem.
Az utóbbi évek kutatásai és orvosi tapasztalatai alapján azonban kiderült, hogy hol lehet a gyökerénél megragadni a teljes belgyógyászati betegségcsoport okozóját: a béláteresztést.
Szóval, amikor belenézel a borjú szemébe, akkor egyértelműen bajban vagy és keresed a feloldozást. Ezt a feloldozást pedig csakis a FAIR RANCHING adhatja meg, ahol a vágóállatok az egész életüket örömben és szabadságban élhetik a hirtelen bekövetkező, észrevétlen, fájdalmatlan átugrásukig az örök vadászmezőkre.